A Székely himnusz összetartozásunk szimbóluma

A Székely himnusz keletkezéstörténetét és folklorizációs folyamatát, a székely azonosság-szimbólumok születésének kérdéskörét járták körül szombaton azon a tudományos konferencián, amelyet Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Kulturális Központ szervezett Sepsiszentgyörgyön. A dátumválasztás nem véletlen, hiszen pontosan 100 évvel ezelőtt, 1922. május 22-én csendült fel először a himnusz. Az eredetileg Kántáté címet viselő szöveg 1921-ben született, szerzője az erdélyi származású Csanády György, zenéjét dr. Mihalik Kálmán szerezte.

Az elmúlt száz évben a nép által választott ima jelképpé vált, a székely címer és zászló mellett a regionális önazonosság, a székely közösségi összetartozás modern szimbóluma lett. A rendezvény indítómomentuma a Vox Humana fellépése volt, a kórus előadta a Székely himnusz eredeti, valamint a hivatalosan elfogadott, Werner Werner Gábor karmester által hangszerelt változatát.

„Nemzeti jelképeink használata nem csupán szimbolikus politizálás kérdése, hanem annak a megjelenítése, hogy külön nemzeti entitás vagyunk, és ezt egy másik entitásnak is el kell ismernie. A többségi közösségnek el kell fogadnia, hogy jogunk van a saját himnuszunkhoz, jogunk van a saját zászlónkhoz, jogunk van saját címerünkhöz, jogunk van saját ünnepeinkhez. Ha ez megtörténik, akkor egyenrangúak vagyunk. Ehhez képest száz éve azt tapasztaljuk, hogy nagyon kitartó az a mélyállami törekvés, amely az alá-fölé rendeltséget próbálja meg ránk erőltetni. Társnemzeti státus elismeréséért küzdünk, ezért is van, hogy a székely himnusz sem virtuskodás a számunkra. Kell legyen egy olyan hely, ahol csak a mi közösségünk a legfontosabb, és ez a hely nem más, mint Székelyföld” – fogalmazott Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a konferencia megnyitóján.

Az előadásokat megelőzően levetítették a Száva Enikő által szerkesztett Csillagösvényen című dokumentumfilmet, amely Csanády György életpályáját mutatja be.

Elsőként dr. Szekeres Attila heraldikus, az Erdélyi Címer és Zászlótudományi Társaság elnöke tartott előadást a székely jelképekről. „1659-ben a Szászsebesen tartott országgyűlésen törvényesítették a nap és a hold szimbólumokat, mint sajátosan székely jelképeket” – ismertette, majd bemutatta a jelenlevőknek a régi és új, kardot tartó székely címert, beszélt a napos-holdas pecsétekről és napjaink zászlóhasználatáról is.

Szebeni Zsuzsa, a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy vezetője a misztériumjátékok sajátosságainak titkaiba vezette be a jelenlevőket, mindezt színháztörténeti oldalról megközelítve. Arra próbálta keresni a választ, hogy honnan gyökerezik, miért választhatták abban az időben ezt a műfajt.

Dr. Sófalvi Emese muzikológus, egyetemi adjunktus a székely himnusz dallamának sajátosságairól értekezett: “Milyen dallamról is van szó?(…) Más akar lenni, kihozza a játékot a természetbe, összekapcsolja a lelkiséggel, történelemmel, egy mögöttes tartalmat ad. Egy rituálét mutat be.”

Online csatlakozott Lőrincz József irodalomtörténész, nyugalmazott magyar szakos tanár, aki a székely himnusz poétikai megközelítését vázolta, amely állítása szerint poétikailag sok európai himnusszal versenyezhet, hiszen “kifejezi a nép életét és fájdalmát is, ritmusa szimultán, minden sora sajátos ütemmel kezdődik.” Szerinte ezek a sajátosságjegyek mutatják azt, hogy Csanády kiválóan ismerte a magyar poétika fogásait.

Boér Hunor könyvtáros egy három társszerzős, Boér Hunor, Boér Máté és Boér Laura által írt dolgozatot mutatott be, amely azt vizsgálta, hogy hogyan került a nemzetközi figyelem középpontjába a Hunnenschlacht.

Hermann Gusztáv Mihály, székelyudvarhelyi történész előadásában a székelység múltképének forrásait vette számba, 1848-ig. A mítosz fogalmát magyarázva beszélt az eredetmítoszokról is, majd kitért a szenzációnak számító Csíki székely krónikára, amelynek legrégebbi ismert példányát Csíksomlyón keltezték.

Pál Judit egyetemi tanár a 19. századi székely identitásról és önképről beszélt: “keressük a gyökereket, viszont tudjuk, hogy nem tekintenek nagy múltra vissza. (…) Hosszú időn keresztül a székely identitás fő pillérei a katonáskodás, a határőri szerepkör és az abból eredő kiváltságok, valamint a rendi nemzeti státus voltak. (…) A magyar nemzetfejlődés a kezdetektől fogva integrálta az erdélyi magyarokat. Modern székely nemzet nem alakult ki. Tehát, a 19 század második felében a székely identitás egyfajta regionális identitássá alakult.”

Orbán Zsolt, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium történelem szakos tanára a diskurzív identitásteremtést vizsgálta a székelyeknél, kivetítve a 1867-1940 közötti időszakra. Felhasználva Ruth Wodak kritikai diskurzuselemzési módszereit, arra a következtetésre jutott, hogy egy kollektív, nagy metatörténet csak a következő feltételek teljesülése mellett valósulhat meg: “kell a közös haza – ez a Székelyföld esetében adott, kell egy közös történelmi, mitikus idő, illetve kellenek a közös kulturális elemek, habitusok, amelyekre ezeket fel lehet építeni”.

Bárdi Nándor történész arra a kérdésre kereste a választ, hogy a székely azonosságtudatot milyen szerkezetek közvetítik, ezen belül pedig, hogy mit generál a helyi társadalom szintjén, mit jelent ez a székely toposz Székelyföld lakosságának. Három témát érintett: intézmények, működtetők és programok a két világháború között, illetve olyan társadalmi problémákra hívta fel a figyelmet, amelyekre mindenképpen választ kell adni.

A tudományos konferencia utolsó felszólalója Dr. Patakfalvi Czirják Ágnes volt, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem posztdoktori kutatója, aki a székely zászló kapcsán a regionális identitásteremtésről értekezett a hétköznapokban. Mint rámutatott: “napjainkban az láthatjuk, hogy a közösségi identitás egyfajta újrafogalmazása történik”.

A konferencia zárásaként bemutatták Hermann Gusztáv Mihály és Orbán Zsolt: Csillagösvény és göröngyös út című kötetét.