Hírek
Hasznos célt szolgál az egyházak számára a megyei tanácstól kapott anyagi támogatás, mely az idén másfél millió lejt jelent – hangzott el a hétfői találkozón, amelyen a kézdiszéki és orbaiszéki történelmi egyházak vezetői aláírták a finanszírozási szerződéseket Tamás Sándorral, Kovászna Megye Tanácsának elnökével.
Európai uniós forrásokból újítják fel a Barót-Olasztelek-Vargyas-Hargita megye határa közötti 16 km-es útszakaszt. A munkálatokat június közepén kezdték el, a Hagymás-tetőn, a megyehatártól Vargyas irányába zajlik az út kiszélesítése.
Május végétől a Szemafor Széltoló névre hallgató kisbéri-félvér ménnel gazdagodott az oltszemi Mikó-kastély lóállománya Magyarország Agrárminisztériumának és az Állami Ménesgazdaság Szilvásváradnak köszönhetően. A szilvásváradi állami ménesből Háromszékre szállított tenyészállat az utolsó fedező mének egyike abból a kisbéri vérvonalból, amelynek eredete Oltszemen gyökerezik.
Felújítják és bővítik a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház régi épületét. A belgyógyászatnak, nefrológiának, szemészetnek és ideggyógyászatnak helyet adó épületet 861 négyzetméterrel növelik meg, így az átszervezést követően a meglévő osztályok mellett itt kap helyet a rekuperációs és rehabilitációs osztály, valamint ugyancsak újonnan hoznak létre majd egy intenzív terápiás osztályt is az ideggyógyászat keretén belül. Megújul a szemészet műtőblokkja is. Elköltöztetik az épületből a radiológiát és a mágneses rezonancia képalkotó laboratóriumot. A jelenlegi 126 ágy helyett 161 ágy lesz az osztályokon.
Az egészségügyi rendszer fejlesztéséről, beruházásokról, egyházak támogatásáról döntött csütörtöki soros ülésén Kovászna Megye Tanácsa, amely ezúttal nem online, hanem a megyei könyvtár Gábor Áron termében személyes jelenléttel ülésezett.
Sikerrel zárult Kovászna Megye Tanácsának online ifjúsági konzultációja. A kérdéssort 2224 háromszéki fiatal válaszolta meg, melyből kitükröződnek a fiatalok igényei, meglátásai és jövőképük. Az eredményekről Jakab István Barna, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke sajtótájékoztatón számolt be június 16-án.
Kovászna Megye Tanácsa egymillió lejjel támogatja a megyében szociális tevékenységet végző civil szervezeteket. Idén nyolc szervezet pályázott sikeresen: kiemelten támogatják az otthoni idős- és betegápolást, valamint a gyerekeknek és fogyatékkal élő személyeknek kialakított nappali központok fenntartását. A támogatási szerződéseket június 2-án, szerdán írták alá a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság és az akkreditált szervezetek képviselői.
Pontosan egy évvel ezelőtt adták át a baróti tűzoltóállomást és rohammentőszolgálatot, azóta több mint 400 bevetésen segítettek a tűzoltók. Szerdán éves mérleget vontak a tevékenységről, az eseményen a tűzoltóság és a megyei önkormányzat vezetősége mellett jelen voltak a munkapont építését támogató helyi önkormányzatok vezetői is.
Közel ezer önkéntes gyűjtött szemetet szombaton Kézdiszéken a Feketeügy mentén és a mellékágak partjainál. Többnyire fiatalok voltak jelen, de vettek részt szép számban felnőttek, egész családok is a nagyszabású takarítóakción, amelyet a Zöld Háromszék program részeként szerveztek a lemhényi ifjak kezdeményezésére. Hatezer zsáknyi szemét gyűlt össze, amelyet a lécfalvi hulladéklerakóhoz szállítanak. A PET-palackok, építkezési törmelékek mellett az önkéntesek hűtőszekrényt, kanapét is találtak a martra kidobva.
Szentmisével emlékeztek Háromszék nagyasszonyára, Báró Zágoni Szentkereszty Stephanie-re, akit a szerteágazó jótékonykodás és az intézményalapítói tevékenység mellett korát megelőző nevelési szemlélet is jellemzett „Azon szikrát, melyet meggyújtottunk, elaludni ne hagyjuk, hanem mielőbb élő lánggá fejlesszük” – ezzel a mottóval szervezték meg szerdán az intézményalapító emléknapját a kézdivásárhelyi Közösségi Szolgáltatási Központban, amelynek udvarán ma is megtalálható a tiszteletére épített kápolna, ahol a bárónő végső nyughelye is van.
A megyei fejlesztésekhez, az egészségügyi rendszer bővítéséhez kapcsolódtak a legfontosabb napirendi pontok a csütörtöki, online tartott tanácsülésen. Ez alkalommal Kovászna Megye Tanácsa elfogadta az elnöki jelentést is, amely a megyei önkormányzat tavalyi évi működését foglalja össze.
Fiatalok kezdeményezésére május 29-én, szombaton rendkívüli takarítási akciót szerveznek Kézdiszéken. Hétszáz önkéntessel, 11 közigazgatási egységben a Feketügy 33 km-es partszakaszát, valamint 153 km-en a 12 mellékágat takarítják ki. A megyei takarítási akció része a Kovászna Megye Tanácsa által indított Zöld Háromszék programnak. A szemétgyűjtés első állomásáról hétfőn Oroszfaluban tartottak sajtótájékoztatót, a Kászon-patak partján, nem messze onnan, ahol a Feketeügybe ömlik.
A fenntartható gazdaság és életmód a jövő kulcsa. Ennek a megvalósítását fogalmazta meg és dolgozta ki 17 célkitűzésben a kormány fenntartható fejlődésért felelős főosztálya. Az Agenda-2030-ban rejlő gazdasági, környezeti és szociális lehetőségeket ismertette Borbély László államtanácsos Sepsiszentgyörgyön, május 12-én.
A Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület meghívására Háromszékre érkezik az ország egyik legnépszerűbb reggeli rádiós műsora, a Matinalul Digi FM. Május 17-21. között a sepsiszentgyörgyi Turisztikai Információs Iroda a Digi FM reggeli műsorának stúdiójává alakul át.
Indul a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi osztályának bővítése, korszerűsítése. Az építkezési munkálatok kivitelezési szerződését hétfőn írták alá a székelyudvarhelyi Viaduct kft-vel.
Május 5-től huszonkét mikóújfalusi kisdiák részesül délutáni oktatásban és meleg ebédben Kovászna Megye Tanácsa, a Diakónia Alapítvány, Mikóújfalu önkormányzata és a helyi Fejér Ákos Általános Iskola együttműködésének köszönhetően.
Egy évszázada született a Székely himnusz, a centenárium tiszteletére pedig Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Művelődési Központ 2021 októberében tudományos ülésszakot szervez. A Székely himnuszként közismertté váló költemény Csanády György tollából született 1921-ben, a műhöz Mihalik Kálmán szerezte a zenét. Első előadása 1922. május 22-én volt Budapesten, az Aquincumban egy májusi ünnepségen volt, ahol a zeneszerző is megjelent.
Nagy sikernek örvend a Kovászna Megye Tanácsa által elindított online ifjúsági konzultáció, amelyet öt nap alatt több mint ötszázan töltöttek ki. A magyar és román fiatalokat egyaránt megszólító kérdőív eredménye a megyei ifjúsági akcióterv alapját képezi majd.
Elfogadta idei költségvetését Kovászna Megye Tanácsa. Csütörtöki online tartott ülésén a megyei önkormányzat egy fejlesztés-orientált költségvetésről szavazott, a bevételek 55 százalékát közberuházásokra, 45 százalékát fenntartásra fordítják.
Megyei és városi vezetőkkel, valamint sportegyesületek és klubok, illetve ifjúsági szervezetek képviselőivel találkozott Novák Eduárd sport- és ifjúsági miniszter április 9-i háromszéki látogatása során. A paralimpikon a találkozó végén a megyeszékhelyi Sepsi Arénában sajtótájékoztatón összegezte tapasztalatait, ismertette a helyeik által megfogalmazott igényeket.
Pályázati alapismeretek és lehetőségek, marketingstratégiák és közönségkommunikáció – képzés hagyományos népi mesterek és kézművesek számára
Tekintettel a fokozódó járványtani helyzetre Kovászna Megye Tanácsa szerdai online ülésének legfontosabb döntései az egészségügyhöz és beruházásokhoz, fejlesztésekhez kapcsolódnak. Ugyanakkor a testület, Romániából elsőként, politikai nyilatkozatot fogadott el a Minority SafePack, európai kisebbségvédelmi kezdeményezés támogatására.
Újonnan vásárolt Miklóssy-festmény látható a Lábas Házban
Március 15-én, ideiglenes kiállítótérben, a sepsiszentgyörgyi Lábas Házban nyitotta meg új tárlatát a Székely Nemzeti Múzeum. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc eseményeit és alakjait felidéző, az intézmény képzőművészeti és történelmi gyűjteményeinek műtárgyait egymással párbeszédbe állító kiállításon eddig soha be nem mutatott, vagy újonnan vásárolt műtárgyakat láthat a nagyközönség.
A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE), valamint Kovászna Megye Tanácsa és Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala stratégiai partnerségi szerződés megkötésére készül. Ennek megalapozása érdekében 2021. március 3-án megbeszélést tartott a BBTE képviseletében dr. Soós Anna oktatásért, valamint dr. Markó Bálint, a kihelyezett tagozatokért és a nem hagyományos oktatásért felelős rektorhelyettes a megyei tanács képviselőjével, Tamás Sándor tanácselnökkel, valamint az önkormányzat képviseletében bekapcsolódó Antal Árpád polgármesterrel. A találkozón részt vett dr. Cziprián-Kovács Loránd, a sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozat igazgatója és dr. Csák László, a Közigazgatás szak koordinátora.
Hét új vállalkozást támogat egyenként 100-100 ezer eurós vissza nem térítendő finanszírozással Kovászna Megye Tanácsa az európai uniós Social Economy Start Up gazdaságélénkítő programja által. Az első öt - négy háromszéki és egy kolozsvári - céggel március 3-án kötöttek szerződést.
Megjelent Székelyföld első süteményeskönyve, az Édes ízek Székelyföldről című kötet, amelynek célja népszerűsíteni a kürtőskalácsot, ugyanakkor ízelítőt adni a térség kedvelt édességeiből. A szerzőcsapat a sepsiszentgyörgyi Kürtőskalács – édes ízek fesztiváljának zsűrije, amely saját recepteket adott közre, ugyanakkor a könyvben – a fesztivál témájához hűen – a kürtős többféle változata is szerepel. A kötetet sajtótájékoztatón mutatták be a szerzők jelenlétében, kedden Sepsiszentgyörgyön.
A Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület a turisztikai desztinációk népszerűsítésén túlmenően, feladatának érzi a turisztikai ágazat vállalkozóinak rendszeres tájékoztatását. Az iparág legfontosabb szereplői a szállásadók, éttermek, spa és gyógyászati szolgáltatók, idegenvezetők, programszervezők, valamint az utazási irodák, akik együttesen biztosítanak élményt a megyébe érkező vendégek számára. Az egyesület ezért tartja kiemelten fontosnak, hogy naprakész információkkal támogassa a turisztikai vállalkozókat, különösen ezekben a zavaros időkben.
Négy, decentralizációt szorgalmazó, ingatlanvagyonnal kapcsolatos határozatot fogadott el egyöntetű szavazattal csütörtöki tanácsülésén Kovászna Megye Tanácsa. Az online tartott ülésen több fontos éves jelentést is jóváhagytak.
Térségenként találkozott a helyi önkormányzatok vezetőivel, majd a lécfalvi hulladékkezelési központot is meglátogatta hétfői háromszéki látogatásán Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter, aki Sepsiszentgyörgyön Tamás Sándor tanácselnökkel és Antal Árpád polgármesterrel közösen tartott sajtótájékoztatót.